Ö

álmomban Ö-ön voltam. ott volt ő is, a nagymamája házánál. kicsit más volt, mint amire emlékszem, hozzáépült valami új épület, tán iskolaféle, ami nyílvánvalóan lehetetlen. kezünk egymás felé mozdult, egy pillanatra meg is fogtuk egymást, de mindezt valahogyan titokban, rejtve, s  tudtuk, hogy valahol összetartozunk. talán ebben az életben többet már nem, hanem egy párhuzamos világban, de összetartozunk.

nem kellene agyalnom

s nem kellene megpróbálni mások fejével értelmezni azok mondatait. de nem ilyen vagyok, s hol pozitívan, hol pedig borúsan élem meg ezeket a kommenteket, jeleket.
40 volt. s ugyanolyan most is.

újra és újra

álmodsz vele, felébredsz. visszaalszol, s megint vele álmodsz. újból fel és újból vissza..s újra és újra vele álmodsz...

egyedülvagysneveledőket
nemvagyegyedüldeegymagadneveledőketmiközbenmásikfeledtávoldolgozik
lassanteismáshovatekintgetszlegyenmondjukbrüsszelhágalondon
sküzdeszhogyvalahogyhelyrerázódjatok
avagymárnemérdekelhogyrendezdagondjaitok
deálmombanmégisottvagyholúzolholelengedsz
slegfőképpenlehethogynincsenekisproblémákcsakéngyártomazelméleteketfeleslegesen

milyen érdekes..gondolsz valamit, s elkönyveled, az csak úgy lehet. s eszedbe nem jut, hogy másként is lehet.
s amikor rádöbbent egy hír, egy felbukkanó CD autó, akkor fanyar mosollyal az arcodon eltöprengsz: miért is kell agyalni, elméletet gyártani, ami -mint a példa is mutatja-egyáltalán nem úgy van, ahogyan az elképzelted.

azt az agyalós mindenemet..vajon kinek szólhat a mindenki és az ő..ehh..