azt álmodom. hogy alszok, s felriadok. ekkor veszem észre álmomban, hogy állva aludtam.
szemem még csukva, így a körülöttem lévők nem tudják hogy fent vagyok, hallom őket. s ott van ő is, aki épp rólam mond szépeket. s hallani akarom még, így hát úgy teszek mintha még aludnék.s mond is még egyet, hátnézdmegmilyenaranyosahogyalszikállva. álmomban elmegy mellettem, véletlenül hozzám ér, összerezzenünk. egymásra nézünk, tekintetünket elkapjuk gyorsan a másikról. kicsit később mellettem áll,s belémkarol, kezét a vállamra kulcsolja. jó érzés mindkettőnknek. nagyon jó és nagyon régi.
aztán felébredek valóban és ismét csak fájó szívvel maradok.
2015. január 14., szerda
2015. január 8., csütörtök
de most tényleg
az hogy van, hogy álmodok vele? nem gondolok rá, de mégis álmomban vele vagyok.
annyira valóságosnak tűnt..mintha tényleg megtörtént volna..s nem tudom azért álmodom azt amit, mert az én tudatalattimban van benne ő, vagy a valóságban ő szeretné,ha róla álmodnék..s lehet,hogy mindketten ugyanazt álmodtuk.. persze mindennek igen kicsi a valószínűsége..de amikor az álmodod,hogy ismét egymásra találunk..hogy mindketten tudjuk,nem szabadna megtörténnie, de mégis megtesszük..pedig nem történik más, csak megcsókoljuk egymást..de amikor ez megtörténik,mindketten tudjuk, nem szabadna..felrúgunk mindent..elkárhozunk és oda a lelkiismeretünk..de olyan de olyan nagyon vágyunk a másikra, mert olyan de olyan jó vele, és olyan de olyan nem jó amiben élünk..s mikor megcsókoljuk egymást, először csak lassan,félve közeledve egymáshoz..hogy aztán elveszítsük a józan eszünk,és érezzük,mi mindig is egymásra vágytunk..s aztán persze jönnek a gyerekek..az övéi..látnak minket és tudjuk nehéz lesz..s épp csak véletlennek tűnő mozdulattal egymáshoz érni előttük...nézni az arcukat, mit reagálnak..s aztán majd ugyanezt az enyéimmel is megélni...de minden ilyen irányú aggodalmat legyőz az egymás iránt érzett vágy, és a szívünkben lelkünkben újra lobban érzés..a kamaszkori szerelem..s tudjuk,ennek így kell lennie..
aztán felébredsz..és annyira de annyira valósághű az érzés...nem akarsz felkelni..kimenni a konyhába..találkozni még a másikkal,aki nem te vagy..
ehh..
annyira valóságosnak tűnt..mintha tényleg megtörtént volna..s nem tudom azért álmodom azt amit, mert az én tudatalattimban van benne ő, vagy a valóságban ő szeretné,ha róla álmodnék..s lehet,hogy mindketten ugyanazt álmodtuk.. persze mindennek igen kicsi a valószínűsége..de amikor az álmodod,hogy ismét egymásra találunk..hogy mindketten tudjuk,nem szabadna megtörténnie, de mégis megtesszük..pedig nem történik más, csak megcsókoljuk egymást..de amikor ez megtörténik,mindketten tudjuk, nem szabadna..felrúgunk mindent..elkárhozunk és oda a lelkiismeretünk..de olyan de olyan nagyon vágyunk a másikra, mert olyan de olyan jó vele, és olyan de olyan nem jó amiben élünk..s mikor megcsókoljuk egymást, először csak lassan,félve közeledve egymáshoz..hogy aztán elveszítsük a józan eszünk,és érezzük,mi mindig is egymásra vágytunk..s aztán persze jönnek a gyerekek..az övéi..látnak minket és tudjuk nehéz lesz..s épp csak véletlennek tűnő mozdulattal egymáshoz érni előttük...nézni az arcukat, mit reagálnak..s aztán majd ugyanezt az enyéimmel is megélni...de minden ilyen irányú aggodalmat legyőz az egymás iránt érzett vágy, és a szívünkben lelkünkben újra lobban érzés..a kamaszkori szerelem..s tudjuk,ennek így kell lennie..
aztán felébredsz..és annyira de annyira valósághű az érzés...nem akarsz felkelni..kimenni a konyhába..találkozni még a másikkal,aki nem te vagy..
ehh..
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)