milyen kézzelfogható és realisztikus amit álmodik az ember olykor.
a minap is vele álmodtam, a régi belvárosi házban lakott a gyerekeivel, én szintén ugyanott a régi lakásban, egy emelettel arrébb.
bementem hozzájuk, miközben az én családom is otthon volt, esti rutinhoz készülődve.
napok múltával persze már nem tudom úgy visszaadni, szavakkal leírni mi is volt egész pontosan amit éreztem az álomban, és az ébredésem után, de akkor olyan nagyon valós volt, olyan nagyon a régi volt minden..
tudtuk mindketten hogy nem szabad, az ő férje máshol volt/lakott, az én másik felem pedig egy emelettel arrébb, de nem érdekelte egyikőnket sem. ott aludtam nála, a gyerekei másik szobában, s nem érdekelt mi lesz reggel, mit fogok mondani, magyarázkodni, miért nem mentem haza. csak a pillanat számított, amit nem akart az ember elengedni soha.
aztán persze ébredés a valóságban és maradt az emlék, mely napról napra halványabb, s agyalásra késztet,ami persze minden bizonnyal hiábavaló dolog, de az álomért köszönet :)
