miért is nincs

s ez most szivatás? önigazolás keresése? sosem volt ilyen post, most meg hoppáhoppá? miért is nincs dislike  gomb?

ilyen sem volt még

hogy két egymást követő nap is írjak.
megint álom, megint.
érdekes módon sosem emlékszem arra, hogyan is kezdődnek, bár, akik kutatják az agy működését, talán tudják rá a választ, de nem is lényeges tán.
mindig olyan vágjunk a közepébe dologként jönnek ezek az álmok, mindig a lényegi történésekre emlékszem, hogy ezekkel kezdődnek.
most is. nem tűnnek hosszú álmoknak ezek, leírva pláne, de amikor álmodom, akkor nagyon nagyon hosszúnak, valós idejűnek érzem.
megbeszéltük hogy találkozunk. az éjszaka és a hajnal határán.
valamiért az ő kocsijával mentem haza. talán mert színre, s talán mert alakra is kicsit hasonlítanak.
beálltam az udvarra, tettem vettem, szóltam, hogy el kell mennem. mit mondtam indokként nem tudom.
beültem a kocsiba, s hajtottam ki az udvarról, s látom a kocsiablakból, hogy a feleségem néz a konyhából ahogy elindulok. s látom az arcán, hogy felismeri, ez egy másik autó, nem az övé, hanem az övé.
tudtam, hogy ez amolyan bukó féle. azon agyaltam, mit mondjak majd, miért ezzel a kocsival mentem haza, mivel lehetne terelni, hogy nem, nem azért megyek hozzá, mert érdekel,mert vonz, mert kell. talán valami ilyesmi jutott eszembe, hogy azt mondom majd, lerobbant a feleségem kocsija, de nem szerettem volna otthagyni az út szélén, ő meg pont arra jött, s felkínálta a segítségét, vigyáz a kocsira,míg hazaérek, s visszamegyek valami módon megjavítani a dolgot, nem mintha ennek reális esélye volna, de más nem jutott eszembe. érzem én, hogy eléggé sántít ez, küzd a lelkiismeret, az adott szó, a megbecsülése, gyerekek,  tisztelet, az érzések maradéka a helyzettel,s nem tudom melyik győz, ha győzhet valaha valamelyik.
aztán csak mentem, s befordultam oda, ahol ő várt,meglepő módon a saját kocsijában ülve.
állt a két kocsi egymás mellett, s felébredtem.
a folytköv, ha lesz, gondolom majd egy másik álomban lesz.

festői

Hihetetlen család. Ez jut eszembe mikor írom ezeket a sorokat, melyek a kiállítás utáni napok valamelyikének éjszakáján született álom után generálódtak.
Mikor megláttalak, nem tudtam a helyzetet kezelni, próbáltam úgy tenni, mint aki odanéz, meg úgy is mint aki nem, csak hogy az én párom is megnyugodjon, s nem vagy rám hatással már.
Kívülre lehet hogy nem ment át, de belül remegtem kicsit, zavarban voltam.
Próbáltam kihúzni magam, egyenesnek délcegnek tűnni -haha az én 170 cm-el ez mehetett piszkosul- próbáltam értelmesen beszélni E-val, ha látod, jó színben tűnjek, de nem hiszem hogy jól sikerült.

Ott voltál a családoddal, ott volt a büdösbunkó is, s gondolom az, hogy együtt látlak benneteket, ez szülte az álmom. Azt mondtad álmomban, megpróbáljátok ismét. Hazajött, itthon dolgozik már, s adtok még egy esélyt  magatoknak. S álmomban azt gondoltam, igaz-e mindez? Avagy csak azért volt ott, mert én sem egyedül mentem:
Pingponglabda módjára pattogtak a gondolatok a fejemben, melyik lehet a jó válasz, de nem jutottam a helyes eredményre, s most így ébren, napokkal később meg aztán végképp nem tudom mit is gondoljak erről.
De leírtam, s kint van.