hogy két egymást követő nap is írjak.
megint álom, megint.
érdekes módon sosem emlékszem arra, hogyan is kezdődnek, bár, akik kutatják az agy működését, talán tudják rá a választ, de nem is lényeges tán.
mindig olyan vágjunk a közepébe dologként jönnek ezek az álmok, mindig a lényegi történésekre emlékszem, hogy ezekkel kezdődnek.
most is. nem tűnnek hosszú álmoknak ezek, leírva pláne, de amikor álmodom, akkor nagyon nagyon hosszúnak, valós idejűnek érzem.
megbeszéltük hogy találkozunk. az éjszaka és a hajnal határán.
valamiért az ő kocsijával mentem haza. talán mert színre, s talán mert alakra is kicsit hasonlítanak.
beálltam az udvarra, tettem vettem, szóltam, hogy el kell mennem. mit mondtam indokként nem tudom.
beültem a kocsiba, s hajtottam ki az udvarról, s látom a kocsiablakból, hogy a feleségem néz a konyhából ahogy elindulok. s látom az arcán, hogy felismeri, ez egy másik autó, nem az övé, hanem az övé.
tudtam, hogy ez amolyan bukó féle. azon agyaltam, mit mondjak majd, miért ezzel a kocsival mentem haza, mivel lehetne terelni, hogy nem, nem azért megyek hozzá, mert érdekel,mert vonz, mert kell. talán valami ilyesmi jutott eszembe, hogy azt mondom majd, lerobbant a feleségem kocsija, de nem szerettem volna otthagyni az út szélén, ő meg pont arra jött, s felkínálta a segítségét, vigyáz a kocsira,míg hazaérek, s visszamegyek valami módon megjavítani a dolgot, nem mintha ennek reális esélye volna, de más nem jutott eszembe. érzem én, hogy eléggé sántít ez, küzd a lelkiismeret, az adott szó, a megbecsülése, gyerekek, tisztelet, az érzések maradéka a helyzettel,s nem tudom melyik győz, ha győzhet valaha valamelyik.
aztán csak mentem, s befordultam oda, ahol ő várt,meglepő módon a saját kocsijában ülve.
állt a két kocsi egymás mellett, s felébredtem.
a folytköv, ha lesz, gondolom majd egy másik álomban lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése